Próbaüzemben az olajszeparátor

Rólunk írták:

Bahart Dolgozói Hírlevél

2017. Május

“Cégünk életében fontos szerepet tölt be a központi telephelyen található olajszeparátor, mivel hajóink fenekében összegyűlt olajos fenékvizet szeparáljuk vele. Mit is jelent maga a szeparálás? A szeparálás alatt azt kell érteni, hogy a hajókból kiszivattyúzott olajos fenékvizet a berendezés segítségével szétválasztjuk tisztított vízre és leszeparált olajra. Előbbit a közcsatornába engedjük, utóbbit pedig veszélyes hulladékként tartályba gyűjtjük majd a megfelelő engedéllyel rendelkező átvevőnek átadjuk további kezelésre. A 2016-os év elején a cégvezetés úgy döntött, hogy lecseréli a 20 évnél idősebb technológiát. Június elején a Balatoni Hajózás Zrt. egy pályázatot írt ki az „új olajszeparátor”, mint kiemelt (környezetvédelmi) beruházás tárgyában, egyúttal a műszaki igazgató vezetésével megbízta a minőségirányítási és környezetvédelmi csoportot, hogy koordinálja a teljes projektet. A beruházás összege eléri a közel 25 millió forintot. Szeptember végére kiválasztásra került a kivitelező cég, mely az ASIO Hungária Kft. lett. A projektet két fő részre bontottuk, első része az új olajszeparátor telepítése és beüzemelése, a második a
régi olajszeparátor és a hozzá tartozó kiszolgáló egységek (tartályok) elbontása lett. A 2016-os év végére az új rendszer engedélyeztetése és az engedélyben szereplő beton kármentő kialakítása történt meg. A szerződésben szereplő új technológia leszállítása és beüzemelése cikkünk megírása közben zajlik, május végéig tervezzük befejezni a próbaüzemeket majd a végleges üzembehelyezést. Amint az új szeparátor megbízhatóan, folyamatosan képes szeparálni, megkezdhetjük a régi technológia és a hozzá tartozó egységek elbontását, amit 2017 szeptemberére be szeretnénk fejezni.”

Kapcsolódó referenciák

Kezdjen el gépelni a keresés indításához